Erik Peterson: Rövid vázlat életéről és gondolkodói jelentőségéről
Erik Peterson Grandjean – részben svéd, részben francia gyökerű család gyermekeként – 1890-ben született Hamburgban, és ugyanott halt meg 1960-ban. Legismertebbek az 1951-ben, majd 1994-ben Theologische Traktate [Teológiai értekezések] címmel megjelent kötetben összegyűjtött tanulmányai. Ezek az írások különös élességgel tanúsítják a teológia és a modern történettudomány dialektikus feszültségének termékenységét.
Az eredetileg evangélikus, majd 1930-ban a katolikus egyházhoz csatlakozó teológus azonban – nolens volens – egész életében – Sören Kierkegaardhoz hasonlítható – outsider volt, s halála után sokáig csak egészen kevesen ismerték. Csak most, a terjedelmes (Torinóban őrzött) hagyaték folyamatos feldolgozása nyomán válik láthatóvá, hogy Peterson úttörő gondolatai milyen jelentős hatást gyakoroltak olyan teológusokra, mint (német nyelvterületen) Karl Barth, Ernst Käsemann, Heinrich Schlier, Joseph Ratzinger vagy (francia nyelvterületen) Jean Daniélou, Yves Congar és mások. Peterson egyes írásait még életében lefordították olasz, francia, spanyol és angol nyelvre, s napjainkban is új fordítások látnak napvilágot.
1920-től Peterson a keresztény archeológia magántanáraként tanított Göttingenben, s ekkor egyaránt elszakadt a korábban rá nagy hatást gyakorló pietista vallásosságtól és a vallástörténeti iskolától, megfeszített munkával átfogó patrisztikus tudásra tett szert, majd 1924-től – ekkor már Bonnban professzorként tanítva – behatóan megismerte a korabeli egzegézist is. Szembehelyezkedve mind a liberális (Adolf von Harnack), mind pedig a dialektikus teológiával (Karl Barth), Was ist Theologie? (1925) [Mi a teológia?] és Die Kirche (1928/1929) [Az egyház] című briliáns tanulmányaival nem minden botrányosságtól mentes feltűnést keltett. Peterson itt a dogmák tekintélyének és a sajátosan egyházi nyilvánosságnak a helyreállítását sürgeti, s ennek nyomán egyre közelebb kerül a katolikus egyházfogalomhoz. Minthogy azonban módszerüket tekintve a fenomenológiára támaszkodnak, és alapvető jelentőségűnek ítélik az őskeresztény eszkatológiát, Peterson írásai a katolikus teológián belül is jóval koruk előtt jártak.
Mivel Németországban nem volt módja a tanításra, rendkívül nehéz anyagi körülmények között Rómában élve (1933-től szinte egészen haláláig itt lakott, s feleségével öt gyermeknek adott életet) egy szerény egyháztörténeti megbízást küzdött ki magának a Pápai Keresztény Archeológiai Intézetben (1937), ahol csak 1947-ben nyert professzori kinevezést. Peterson itt folytatja az 1926-ban Heis Theos című értekezésével megkezdett ókori kutatásait, s lényeges szempontokkal járul hozzá az ókori gnózis, aszkézis és apokaliptika, valamint a zsidóság és a kereszténység viszonyának (Frühkirche, Judentum, Gnosis, 1959 [Korai egyház, zsidóság, gnózis]) pontosabb megértéséhez. Teológiai gondolkodása elsősorban német nyelvterületen tartott előadásaiban és publikációiban nyilatkozik meg, s az írásértelmezés körébe vágó és történelmi tárgyú szövegeiben igen differenciált kritikát gyakorol a kor ideológiáin (Die Kirche aus Juden und Heiden, 1933 [A zsidókból és pogányokból egybehívott egyház]; Zeuge der Wahrheit, 1937 [Az igazság tanúi]). 1935-ben jelenik meg a politikai teológia összefüggésében napjainkig élénk érdeklődés övezte Der Monotheismus als politisches Problem [A monoteizmus mint politikai probléma] című tanulmánya, amely azt is világosan tanúsítja, hogy szellemileg Peterson ekkora már elszakadt barátjától, Carl Schmitt-től. A szintén 1935-ben megjelent Von den Engeln [Az angyalok] című karcsú kötet megragadó módon ötvözi Peterson teológiájának egyházi, politikai és misztikus dimenzióit.
A háború előtt született tanulmányait az 1951-ben megjelent Theologische Traktate gyűjti egybe, a Marginalien zur Theologie (1956) [Teológiai széljegyzetek] meditatív, részben egészen talányos írásai pedig egy olyan gondolkodó spirituális mélystruktúrájába engednek bepillantást, akinek számára a kapitalizmus és a technicizálódás közegében végül már csak a – keresztény megfontolásokból választott – teljes visszavonulás volt az egyetlen lehetséges életforma.
© Barbara Nichtweiß
Übersetzung von Tibor Görföl, Budapest